Payday Loans
payday loans
 

Műanyag és Gumi

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap 2013 Július
E-mail Nyomtatás PDF
b_1307_231x327Mi is az az innováció?

Az emberiség történetén „vörös fonal"-ként vonul végig az innováció, gondoljunk csak a kerékre, az elektromosságra, vagy napjainkban az internetre. Mindezeket az állandó kutatás és fejlesztés hozta létre, sok-sok apró részlet kimunkálása révén.

Manapság az írott és az elektronikus sajtó alapvetően nem erről szól, hanem az innovációról. Sajnos túl sokan vannak jelenleg, akik erről beszélnek, és jóval kevesebben azok, akik ezt sikeresen művelik.

A ma már klasszikusnak számító Schumpeter definició szerint, az innováció

„– új, tehát a fogyasztók körében még nem ismert javaknak vagy egyes javaknak új minőségben való előállítása,

– új, tehát a kérdéses iparágban még gyakorlatilag ismeretlen termelési eljárás

– bevezetése, amelynek azonban semmiképpen sem kell új tudományos felfedezésen alapulnia, és amely valamely áruval kapcsolatos új kereskedelmi eljárás is lehet,

– új elhelyezési lehetőség, vagyis olyan piac megnyitása, amelyen a kérdéses ország iparága ez ideig nem volt bevezetve, akár létezett a piac korábban is, akár nem,

– nyersanyagok vagy félkészáruk új beszerzési forrásainak megnyitása: ismét mindegy, hogy ez a beszerzési forrás korábban is létezett, csupán nem vették figyelembe, illetve nem tartották megfelelőnek, vagy pedig először kellett kialakítani,

– új szervezet létrehozása – pl. monopolhelyzet teremtése trösztösítéssel – vagy megszüntetése"

mindenre kiterjed, tehát nemcsak a termelő szférát, hanem a teljes értékteremtő láncot átfogja.

Az innovációt a piac iniciálja és ismeri el, ami nemcsak ötletet, kitartást, hitet, kockázatot, rengeteg munkát igényel, hanem ezeken túlmenően rengeteg pénzt is. Az állam pályázatok révén próbál segíteni, de a világ élvonalához képest töredék bevételéből évtizedek óta 1% alatti összegekre futja. A vállalkozások hitelfelvételét segítő kezdeményezés megszületett a kormány, a bankok és az MNB között, bár ennek gyakorlati megvalósítása a jövő zenéje. Egy apró konkrétum, hogy május 1-től nőtt a Széchenyi Kártya Program fejlesztési hiteleihez nyújtott kamattámogatás.

Teljesen világos, hogy a világrengető innovációk, ahogy eddig, ezután sem magyar földön születnek. Számunkra ezért a lépésről-lépésre történő folyamatos fejlődés lehet csak a megoldás. És iparágunkban számos ilyen születik naponta. Folyóiratunk egyik legfontosabb törekvése volt mindig és a jövőben is az lesz, hogy ezekről lehetőségeinek megfelelően minél széleskörűbben tájékoztassa Olvasóit.

Dr. Macskási Levente, főszerkesztő
Módosítás dátuma: 2013. augusztus 29. csütörtök, 09:44  

Nyelv választás

MagyarEnglishDeutsch

Express Polymer Letters

  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow